kurva anyátok
>>223257785I got banned from r9k and now I am posting here
jöhet
Jöhet.
Mehet
Csókolom! A Zsolti bácsi kijöhet játszani?
Bevásároltam a legkomolyabb füstölt kolbászokból, érlelt sajtokból, a legkomolyabb somlói galuskából meg sok másból (azok már csak félig komolyak)
>>223259355Anyádat
>>223259369>Anyádat>69Úgy érzem az Univerzum üzenni próbál, esetleg felizgatni!
Volt egy átlag normál életem párkapcsolat 19 éves koromtól majd összeköltözés(most 31 vagyok). Két munkahely,sport, ritkán buli vagy kis hétvégi borozás két hetente. Kb két hétig tudtam "kapaszkodva" nem inni. Napi szinten sosem ittam, de kellett valami, amivel a nagy pörgés és teljesítésből ki tudok szakadni és elmerülni, mint hal az akváriumba erre jó volt egy péntek esti 3 pohár bor. Egyébként attól is már másnapos voltam szóval sosem bírtam jól. Aztán, amikor próbáltam mást találni, akkor igazából keresztfüggőség alakult ki pl. csak akkor voltam jól, ha eljárhattam szaunazni, mert brutál szorongásaim voltak kb. létezni is szar volt. A kapcsolatom megromlott és szakítottunk utána rá 1 évre online dating appozás az is lelkileg felemésztett pedig nem ment nekem olyan nehezen. Mindig volt egy halom matchem, ha akartam tudtam randit intézni. Aztán egyedül lakva megzuhantam és gyakorivá vált a heti 1 péntek részegedés ezért haza költöztem 2 munkahelyet 1-re cseréltem így viszont, hogy újra lelépjek nem tudok albérletet kitermelni vagy hitelre önerő még csomó idő.
>>223259671Sokat tanulok képzem magam, hogy versenyképesebb fizum legyen a jövőben. Járok terápiára lassan 1 éve minden héten és rengeteget fejlődtem én is érzem más is. Akkor ezek mellett bejött az életemben a hit és kereszténység, de sokszor ott van bennem, hogy mi van, ha nincs itt semmi, életünk véletlenek sokaságának köszönhető és kész. Na és akkor itt jön a lényeg, ami a körforgás, hogy x havonta még mindig van 1 nagy ivás ahol kiütöm magam, mert besokaltat úgy minden. Így olyan érzes mintha semmit nem fejlődtem volna az elmúlt 2 évben, mert nem sikerul megállni a 3. Ital utan és kell vagy 7-8. Aztán jön a másnap a csalódás, önostorozás, bűntudat a bizonyítás és bizalom felépítése, hogy elmegyek valahova ott isznak, de én nem fogok... érdekes a legdepisebb legsötétebb bezárkózós őszi téli időszakban 7-8 hónapig simán nem iszom. Nemrég nyaralni voltam és nagyon nehéz volt megálni. Az ivóhelyek mindenhol tele voltak mentek az iszogatások és beültem egy alkoholmentes koktélra aztán hazamentem. Olyan emberrel beszélgetnék szívesen, aki hasonló helyzetből kijutott és megtalálta a megoldást arra, hogy ne legyenek visszaesések évente 1-2x sem.
https://www.youtube.com/watch?v=Au5TEYmgT_w>kétlaki csanád szerez magának egy pszichológus sidechicket>egy idő után csinál gyereket mindkét helyen, 4-3 este itt-ott felállásban éli az életét>rosti érzi hogy valami nincs rendben, elmegy TERAPEUTÁHOZ>karácsonykor a terapeuta nem dolgozik, ezért MUSZÁJ hogy a CHATGPT-vel beszélje ki csanádot a háta mögött>attól féltem ha beismerem magamnak, akkor válik igazán valósággá1 óra tömény kinó
>Országosan 1912 fő nyert felvételt pszichológia alapszakra (BA/BSc) a 2024-es általános felsőoktatási felvételi eljárásban. Ez a szám hűen tükrözi a szak töretlen hazai népszerűségét.>Nők aránya: Körülbelül 80–85%. A pszichológia a bölcsész- és társadalomtudományi képzések közül is az egyik leginkább elnőiesedett szaknak számít.szobahőmérséklet iq-jú kurvák gyűjtőhelye, akikkel elhitetik hogy ők valami önálló intellektuális lények
>onnan tudtam hogy ez egy igaz szerelem, hogy még személyes találkozó nem volt de több hónapnyi emailezés után írásban szerelmet vallott
>>223260248Nők...se velük....mmm, ennyi.
>>223260278Miért van egyáltalán ennyi államilag támogatott ösztöndíj rá? Kb 100 bőven elég lenne belőle
>>223260278>80-85%ez most kivételesen nem azért van, mert hisztérikus nőuralom van, hanem azért, mert a pszichológus hallgatók egytől egyig retardáltak és nem éri meg csajozni ezen a szakon. nagyobb esélyed van a 2 százaléknyi mémnők csajjal, akik úgy néznek ki, mint toni szopránó, mert még azok is nőiesebbek, mint ezek. volt pár órám velük, kibaszott sötét mindegyik, amivel nem is lenne gond. de mellé még rondák is, mint a faszom.a pszichológia maga a testet öltött Reddit, a szó legdurvább érdelmében.
>>223260635hogy a nők addig se szüljenek. ez kb. igaz a fehérgalléros irodista melók nagy részée is, amiket szintén javarészt nők töltenek be. el se hiszed hogy mekkora hányada épül arra a gazdaságnak és a munkaerőpiacnak, hogy aktívan távol tudják tartani a nőket az anyaságtól, ezek a kamu melók eszméletlen sokba kerülnek az átlag gójnak, miközben semmi hasznot nem termelnek, de cserébe legalább a nők reggel kilenctől este ötig tiktokot nézhetnek gyereknevelés helyett.
Kéne turáni helyeske.
>>223260812>és nem éri meg csajozni ezen a szakonHát aki a csajozási lehetőségek által (is) szelektál pályát az egy idióta - de nem lepne meg ha jelentős mennyiségben lenne ilyen.
De fajkverednék az őseimmel.
>>223260985én eltére csajozni mentem(na de sikerült?)
>>223261048Ezekben már jóval több a cickány DNS, azaz a vonó>vonósnégyesbalról a 2. hasonlít egy rokonomra, csak ő szebb és rajta kevésbé mutatkozik meg a vonó-gén
>>223261050>eltemi volt a csajod neve? géza?
Lényeg hogy ne szexeljetek. Tomboljon a szüzesség
>>223260248kek geci és ennek kellene elmebetegeket gyógyítania?
>>223261444>transz gondolatok>444kicsekkol>>223261050Jó csajok minden intézményben vannak, csak a szakokban változik az arányuk és a kinézeti átlagjuk vagy mediánjuk.A kolesz diszkókban tudott a magamfajta csóró, alsópolcos kinézetű introvertált zsákolni, begerjedt tütükés csúnyácskákat. Volt szobám a csaj meg ittas volt és kancás, kb. ennyi kellett. Olyasmi állapotok azok mint a hegyalja fesztivál vagy a sziget amikor van sátrad. Micsoda mad max világ volt az a maga összes igénytelenségével és kaotikusságával.
Hogy lehet megszokni a munkát/megtalálni mi érdekel?Hallottam már a szokásos válaszokat erre, mint ez az élet rendje, senki nem szereti, de muszáj stb, de úgy érzem én nem tudom, úgy megszokni mint az emberek nagyrésze, pedig sok éve dolgozom, tehát nem arról van szó, hogy most kerültem bele a munka világába.Maximum 1-2 évig tolerálható számomra egy adott munkahely, de ez is inkább akkor ha van olyan kolléga akivel már-már baráti a viszonyom, utána viszont egyre jobban elkezdem megutálni az egészet, amíg nem sikerül váltani addig a munkában a minimumot hozom, de azt is nehezemre esik, folyton keserű vagyok, a hétvégének is alig tudok örülni, mert ott van bennem, hogy két nap és kezdődik újra. Miközben mások nem értenek, hogy miért vagyok ennyire kedvetlen emiatt.Elméletben értem azt a hozzáállást, hogy a munkát csak le kell tudni, utána élni, de gyakorlatban az időm nagyrészét a munka viszi el és mindenre rányomja a bélyegét, hiába csinálok utána valamit amit szeretek.Nem tudom mit szeretnék munka terén, lehet, hogy az a baj, hogy nincs meg mit csinálnék szívesen, de nem is tudom merre induljak ezen a téren, a hobbijaim, érdeklődési köreim nem olyanok, amiből munkát lehet csinálni.
>>223261696>It takes one to know oneGondolom erre az alapelvre épít
jüzüha - hogy mondjam - nőtt egy kicsit
engem érdekelt a pszichológia amíg rá nem jöttem hogy ilyen vállalati tréningek szintjén lévő kontár szarság
>>223261716Nem bántásból kérdem mert elfér itt minden, csak nem értem. mi a célod a bemásolásukkal? Némelyik persze fárasztóan hülyeséget ír, de válaszokat nem is másolsz be, pedig egy adott poszt alatt némelyik válasz adhat valamii vicces csattanót ehhez az egészhez.Nem zavar, csak a megértés ingoványos ösvényén kalandozok.
>>223261779Mára az összes felsőoktatási képzés egyfajta időkorlátos és pontozásos coaching, aminek a végén kapsz egy papírt amihez sok cég megrögzötten ragaszkodik.Önfegyelem + internet és keresgélés, autodidakta módon fejlődész sokkal jobb, főleg ha érdekel és szereted is azt a témakört, nincsenek töltelék vagy idejétmúlt tantárgyak, kiégett oktatók, időrendbeli korlátok. Annyira felesleges a mai világban mint a HR
>>223261879hát ez nagyon rudisan hangzott
>>223261879tl'dr a pedofilnak nincs dipije és ezért mérges
>>223262499Konoe Rikónak nagyobb
>Önfegyelem + internet és keresgélés, na ez kb. az amikor a rudis gyerekmolesztáló megnéz néhány java tutorialt a padzsít tesijeitől a tubon, és mostmár azt hiszi tervező mérnök >autodidakta módon fejlődész sokkal jobbnem tudom a gyerekmolesztáló miért szereti használni ezt a szót a hindusztáni szófosásaiban, de sokat nem kell agyalni egy gyerekmolesztáló pofázásán
>>223263431Nincs és csak eleinte bántam, aki találékony az talál szakmailag releváns állást, sőt megkerülve a HR-t bejut dipit elváró meghirdetett pozíciókra is.Mérges a HR-es, papír és x év szakmai tapasztalatot követelő, sablonszerű szűrőrendszerre lehetnék, de egyszerűen meg kell kerülni. Azáltal is bizonyítod hogy annyira kell az állás, nem pedig bohóckodni mennél oda 1-2 fizetett hónapra. Ilyen szürkezónás, de végülis sikeres próbálkozásokról mondjuk úgy hogy tudok. IT-ben amúgy a leginfálódóbb a dipi értéke, mert annyira pörög és változik a világ, legalábbis az alapok felett, specializálódva egy szűkebb részterületére a szakmának. Csak Magyarországon még nagyon erős ez a bürokratikus balfaszkodás, de te röviden összefoglaltad a problémát, hisz még mindig értéket társítasz egy semmiburger papírhoz, mellette meg látjuk azt is hogy miféle ember némelyik (kedvesen feltételezve hogy van dipid).
>>223263854nem jut be, a hr pont hogy erre van hogy az olyan hulladékot mint te kiszűrjea dipi a minimum aztán jöhetnek a felvételi kérdések, és tesztsorokebből látszik hogy te sosem voltál olyan munkahely közelében ahol 8 általánosnál nagyobb volt az elvárásde ez így van jól, a szintetikus drogfogyasztó pedofil megfelelő helyen van az összeszerelő üzem biztiőr bódéban
>>223263767Ja, csak kár hogy amúgy a kényelmesen sok szabadidőmben is jó kedvvel és nagy érdeklődéssel bővítem az ismereteimet, ma pl.>>223261351Ami még mindig folyamatban van meg ez is csak egy "bemelegítés" a későbbiekre nézve. Nem az instán hokizok egész nap. Meg nem felvágni járok fel ide vagy számonkérni a másikat a magánéletét illetően, szóval elég beszédes az aki jobb híján ilyen személyeskedő bohóckodással koptatja az idejét. És nyilván az én ilyen kifejtős szófosásomat is lehetne annak tekinteni, csak nekem nem öncélú dolog ez, hanem inkább közösségi irányalternatíva. Mert amivel 1-2 ember évek óta mérgezi magát meg a fonalat, az céltalan (max beteljesületlenül öncélú), agyatlan, olcsó és közösséget önzően navigáló és befolyásoló cirkusz. Aki az utóbbi 2-3 évben nem mutatott jellemfejlődést, az az élet más területein sem tanul, illetve ennyire alulértékeli önmaga a szabadidejét, hogy erre veri el.Ez utóbbiban talán az én szabadidőmet is inflálja a szófosásom, de legalább nem káromkodok, hazudok, személyeskedek. Egyszerűen szeretek beszélgetni és filozofálni.
a pedó amúgy 3+ éve azt hazudja, hogy van dipije, most meg elmondja, hogy nincsnem baj, ezt a postáját is letagadja két nap múlva, mint minden mást
Na most remélem örültök tiszások. Elvisz mindenkit a fehér skoda superb ha kicsit is jobboldali nemzeti vagy keresztény gondolkodású. Erre szavaztatok basszátok meg! Megdöglünk mindannyian a gender és drog bányákban
>>223264040na jó ezt vissza kell olvasnom amikor nem dolgozom de arra én is nagyon tisztán emlékszem hogy azt állította van dipije még valami piros bársonykötéses dossziét is befényképezett
>>223264026kek cuki ahogy mutatkozik a függetlenobjektív kutatómunka és szakmaiság ebből a poszból, pont erről beszéltem.Értelmes ember nem borítja ki magát vagy ha kiborul más által, mert van miért...akkor is inkább csinál mást, de te gyk. magadat hergeled, s bemutatod magad a formátummal és a tartalommal is. A magad bizonyítványát állítod ki folyamatosan ezekkel az érzelmileg feldúlt larpos hazudós, konkrétumot nélkülöző személyeskedős fröcsögéssel.De hagylak is, ma is futottunk pár felesleges kört.AV1 frame/block inter predictionnél tartok
kimbó gyerekmolesztáló imre betépve gyors fourier transzormálás és szűz nemeziseinek letartóztatással fenyegetése
Keresztapasági felkérésMa megnyitottam a Messengert, és két üzenetet láttam az egyik unokatestvéremtől, akivel több mint 10 éve nem beszéltem. Először ezt írta nekem:"Szia, hívj fel, amikor tudsz", majd"Szeretnél keresztapa lenni az esküvőmön?"Írtam neki, és nemet mondtam. Nincs annyi "észem", hogy kifogásokat vagy bármit kitaláljak. Egyenesen megmondtam neki, hogy "Ez nem lehetséges", és egy kőházat kívántam neki.Nemrég volt a fiam keresztelője, ahol egy apró "csípés" érte (a keresztszülőknek szánt személyek körülbelül 2 hónappal a baba születése előtt közölték velem, hogy már nem akarják megkeresztelni. Kerestem valaki mást, és ennyi volt. Nem fordultam olyan rokonokhoz, akikkel már évek óta nem beszéltem . Még csak meg sem hívtam ezt az unokatestvért az esküvőmre, és ő sem hívott meg az első esküvőjére (most elvált, és másodszor nősül). Miből gondolhatta, hogy a keresztapja akarok lenni? Ha eddig olyan emberek meghívásai, akikkel már régóta nem beszéltem, kétesnek tűntek számomra, most már lehetséges a következő szintre emelni a dolgot, és közvetlenül felajánlani a keresztapának a szerepét.Veletek is előfordult már ilyen? Őszintén szólva megdöbbentett, hogy van bátorságom feltenni magamnak valami ilyesmit
>>223264213Tényleg kiszállok ebből a szardobálásból, csak annyi hogy valakivel keversz. Nincs dipim és mára belátom hogy nem is kell csak egy régmúlt iparága amit az internet és az elérhető tudás már rég elgáncsolt, egyedül a "kell a dipi" mint utolsó megfeszített cérnaszál tartja ma meg az egyetemi képzés indokoltságát.tl;dr: Akinek van szorgalma és önfegyelme, az egyetem nélkül (kvázi ingyen, kötetlenül) megszerzi ma a tudást, akinek meg nincs az lehet hogy letol 12 félévet és az sem garancia a dipi megszerzésére.
Tóth Lacinak sincs dipije és mégis milyen sokra vitte
>>223264428lololololol ebből most nem patkánykodod ki magad te hazug pedógeci
>>223264247én csak elmondtam hogy miért dolgozol megérdemelten biztonsági őr bódéban pedofilamúgy az olyan mi-vel generált cv-ket ahol jeetpts szaktudásra hivatkoznak mint ami neked is van kidobás előtt félre szokták tenni a viccesebb hr kollégák hogy mások is derülhessenek rajta xd
>>223264446Ez így van, nekem diploma kellett és többszöri próbálkozás, hogy rájöjjek hogy cigányokkal kell szekszelni. Roller Lacinak ez ment simán egyből.
>>223264428oké értem, hogy dühös vagy a dipi hiánya miatt gyerektapogató anon
a gyerekmolesztáló visszahányt egy értelmetlen halandzsát, amit a jpeg wikioldalán látott, még a kép is onnan vanne tapizd a gyerekeket kimbi
ma műsor
Sziasztok!6 év után is az exemmel álmodok, na nem szépeket A mostani párommal 6 éve vagyunk együtt, 4 éve házasok vagyunk. Egy olyan 3-4 éve álmodom azt, kb havi rendszerességgel, hogy összekapunk valamin (mármint én és a mostani párom) és/vagy szakítunk vagy csak külön töltünk egy kis időt, mire folyamatosan az jön fel, hogy én azzal az exemmel vagyok, vagyis ő úgy veszi, hogy akkor mi most újra együtt vagyunk, hiába mondom el neki, hogy nem szeretem, undorító és gyűlölöm (bántalmazott mentálisan) egyszerűen nem akar lekopni. Olyan szinten idegesít, hogy mi az istentől álmodhatok én vele ilyeneket, hogy elmondani nem tudom... Reggel felébredek, és örülök hogy ott van a párom mellettem és hogy ő van ott, nem az exem.Most éjjel pl beköltözött a lakásomba, hiába veszekedtem vele hogy takarodjon már el, 1/1 enyém az ingatlan ne itt lógjon már a nyakamon, nekem a férjem kell. Nem értette, nem bírtam kirakni. Fú de felbaszott most is, ahogy írom...Ilyenkor forgolódok, hánykolódok, rettenetesen kelek, idegesít és utálom az egészet. 29 éves vagyok, már nem tini, hogy ennyire foglalkoztasson az ember. A férjem erről nem tud, nem akarom, hogy aggódjon hogy én bármit is akarok az extől.Fogalmam sincs mit csináljak, irritáló az egész, mármint az, hogy én ezeket mozizom éjjel, pedig olyan szépeket szoktam amúgy álmodni. Utálom.
>>223265857Mentális bántalmazásra pár példa, mert gondolom lesz kérdés:együtt jártunk 1 éve, mire random eltűnt a semmibe, ghostolt, majd egyszer csak felhívott, hogy mivel nyári szünetben nem találkozunk, így szakít velem (osztálytársak voltunk)megbeszéltük, hogy miután én sulit váltottam is együtt fogunk szalagavatón táncolni, mire egy másik csajt hívott el, akinek amúgy pasija volt, megpróbálta mellettem felszedni, mire kiakadtam rájuk, és a csaj oltott még le, hogy én vagyok a hülyegaslightningolt rengetegszer, és szerinte amit én láttam vagy hallottam, az nem a valóság volt, az nem történt megamikor szakítottam vele végleg 8 év nyomorultkodás után, (15-23 éves koromig voltunk így el), rá 2 hónapra összeköltözött egy kolléganőjével, előtte végig engem vádolt, hogy megcsalomegész gimi alatt se veled - se nélküled kapcsolatba nyomtuk, én sem voltam szent, viszont sosem bántottam, ha szakított velem szenvedtem, ha éppen kellettem akkor meg ott voltam
most kell kávé
>>223265857>>223265873https://www.youtube.com/watch?v=aG-PJgi6P44
>>223264212b3zd
>>223265847Amúgy alig várom a H.266 agyzsibbasztását, bár addigra már nagyvonalakban vágom majd mi van, de túlmenő optimalizációs próbálkozásokat hajt végre, csak nem tudom mennyire fix brute ennek a mélysége és mennyire adott értékek által dinamikus. Olyan mint egy sakkbot ami energiapazarlóan mélyen analizál csak egy hajszálnyi javulásért.Nem sok dolog lelkesít és egyben fárasztja az agyam mint most a videótömörítés, pedig kurvára aludnom kellene már mert így alig marad meg bennem az infoinfo.
>>223264428miért hazudsz ilyen pofátlanul összevissza?
>>223266303https://youtu.be/IJu8ozZGKvs?t=14
>>223264662amikor az IP címét postázta véletlen akkor is idehányt utána egy hasonló halandzsát bár nem igazán olvastam elez kajak skizofrén vonás amikor összeolvas valamit amit félig se ért és utána abból akarja megfejteni a világegyetemet
>>223266432Szóval azt hazudom hogy nincs dipim te pedig biztosan állítod hogy van! Ez valamilyen elbaszott fordított pszichológia fogás? Mert magában nem baj de az elhangzottak alapján valami elcseszett postasorozathoz kötnél vele.Nem tudom hova rakni a személyes bosszú időben és mélységében kiterjedő dingalingség ezen fokát.
>>223266526Na jó, inkább posztoljátok be a screenshotokat és győzködjétek egymást, kész van az elmebaj megint. Esküszöm hülyének érzem magam hogy szánalomból még azt hiszem: tényleg csak hülyék vagytok és csak tévedtek, de ezeket a folyamatos ellenérv és cáfolat után is ignoránsan toljátok tovább, ergo ti gyártjátok ezeket a larpokat. Elmentek a picsába gyógyegerek.
>>223266760hadd találjam ki pedó itt se voltálazt a dipinek látszó tárgyat se te postáztad bizonygatva HOGY DE IGENIS NEKED VAN DIPID
>>223266526erről a tömörítős algoritmustól én is olvastam már, de csak felületesen tudok róla valamit, szóval inkább nem is pofázok róla a tapis meg boldogan öklendezi ide a herbállal feltüzelt szabatosak hangzani próbáló indiai halandzsát erről is, pont mint amikor épületgépésznek képzelte magát attól, hogy milyen messze teszi a vízlocsolót az ablaktól, csak hogy ne kelljen klímát beszerelnie
>>223266990értelmetlen bármi technikai dologról beszélni itt, amíg a pedofil fel nem köti magátha 2-3 ember elkezd ilyenről beszélni, rárepül, mint légy a szarra, és az 1000 szó / perces halandzsaspamjével megöli a diszkussziótde gondolom, ez a célja, direkt ezért csinálja
vagy ha nem direkt csinálja, akkor meg kajak elmebetegnek kell lennienincs olyan, hogy épelméjű nem tudja magáról, hogy értelmetlenségeket beszélmárpedig bármi olyan témába pofázott bele eddig, amiről nekem is van fogalmam, teljesen nyilvánvaló volt, hogy fogalma sincs, miről beszél
>>223267143amikor nem csak annyit írunk neki, hogy nyugi gyerekmolesztáló, hanem baromságokat pofázol szintetikus szerekre ráfüggő gyerekmolesztáló, akkor azt egy invitációnak értelmezi "beszélgetésre"
Örjöngenek a szüzek! Mindenki fedezékbe!
>>223267222Kezeletlen bipoláris személyiségzavara van a pedofilnak, amikor pedig őrjöng az a mániákus szakasz.
>>223264212mi a faszért szólna az ügyészség? legyen idejük letörölni még a maradék kecskepornót aztán bebasszák a Dunába az adattárolókat?
>>223261779ezt a 'hát akartam postázni
>>223267653>A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre. Erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható.Ott csak ilyen félig legálisan megszerzett személyi adatok vannak amit az EU-s normák előtti világban leszartak. A cég amelyik üzemeltette majd kap érte egy pénzbírságot. Kell a diverzió a Polgár Juditos pofára esés után.
https://desuarchive.org/int/thread/223139464/#q223146110https://desu-usergeneratedcontent.xyz/int/image/1784/23/1784231620151.jpgvagy bolond vagy nem vagy proxy vagy vpn vagy nem én már nem tudom tesik
>>223267815herbál/kristály
>>223267815Az én postáim jobbak. https://desuarchive.org/int/thread/185980828/#185989580https://desuarchive.org/int/thread/185980828/#185990057https://desuarchive.org/int/thread/185980828/#185990244
Az új Exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.
https://youtu.be/Fawcboio6g4?is=ucQY4ksvDsTzOmmverről akar amúgy halandzsázni a tapis nyolc herbálcigi után
>>223268503A legtöbb torrent még mindig h264 csak a padzsít oldalakon nyomják a h265 10bit fájlokat amik voltaképp átkódolt 8bit h264 hogy valamivel kevesebb helyett foglaljon. És az a h264 forrás szinte mindig egy fizetős sztrím rippje.
Ezek a Rákosiék még a Fkgp-nál is jobboldalibbak!
>>223267788Amúgy az NKA ügyben hol a bűncselekmény? Mármint pénzt adni bármilyen művésznek az lenne, de én nem látom a jogi problémát azzal, hogy Fási Zsüli lakás színházára megy a pénz.
>>223268503én ezeket csak az animetorrentekből ismerem
>>223264212lehet hiperbolának szántad de tényleg nagyon látszik hogy az egyik minisztériumból kézivezérlik az igazságszolgáltatásttörténik valami ami nem tetszik a zsiszának aztán fél nap múlva megy a rendőrautómondanom se kell hogy a Fidesz alatt ehhez hasonló se volt
Vége van már az önkénynek?
>>223267815verte a faszát hogy a helyi rendőrörsön haverjai vannak akik beengedik helyekreaztán az akkori leolvadásakor már fenyegetőztött hogy a mögötte álló "szervezet" lépni foghozzáteszem a rendőrségnek is vannak olyan ojektumai amit elemlámpás biztiőrök védenek mert járőrt használni rá pazarlás lenneakkor van szerencséje ha tényleg csak valami ilyenről van szó mert ha bv-sként vagy rendőrként ilyenekkel fenyegetőzik egy személyes drámában az letöltendő
>>223269496Persze hogy nem volt mert a fidesz alatt a fidesz vagy nem nyoztak vagy le lettek állítva a nyomozások
Are you aware of the situation by the accidental giveaway info, or you're that dull that still keep doning your propaganda.It's over for you, and drilling HDD won't help, its a bit of a multi layer and retrospective approach.I've partly written the parser for the BIX and ISP logs, thank me later kek mire gondolt a herbálművész?
>Dingaling, idiot, a faggot with a crest of the Dingaling-clan weared up front. I didn't doxxed you, cuz I didn't have to.. You've continuously had negative and destrucive effect on a long going procedure, and I'm not gonna name the group or the reason, neither the judge will. What you've done in long range is already textbook defamation abd cyber bullying on a publicly, non-reg reachable platform, counts as world-wide. But the thing my man...is the formentioned wine and cheese aging. You gonna have a nice vacation. - rejecting the option of compensation by money>Kept being poilite and respectful,now there is no longer need to contain it, but for me it was a nice trip of character developement
KEK Mi folyik itt Gyöngyösön?A Zsófi lefárasztva, meg én már előtte is hulla voltam. Boxoljátok le nélkülem.
>>223269277Amit én találtam online, hogy úgymond kamu tevékenységre az államkasszából fidesz-szopóknak küldték a pénzt így. Azok meg csak visszacsorogtatták a párthoz. De ilyen simicskázást a lipcsik is csináltak. 150 oldalas kamu tanulmány a bozgorpesti kóborkutyákról amire a Norvég Alap ad 100 000 eurót utána meg megy momós plakátra az egész. Az én strómanom lyoó a te strómanod roószsz. A Pötyi nagyon gyenge és csak szerepelni tud meg beégni, úgyhogy még lesz ilyen polgárjuditozás és mellé ilyen figyelemterelő letartóztatások is.
>>223268138Elolvastam, de ez csak közepes szűz alázás. Nem rossz de...az a baj hogy konkrétumok meg teljes kép hiányában relativizálni se lehet, meg pláne hogy más jellegű alázások. De a szexlarperek alázása mindig is hasznos, így jobbaan belegondolva a rezidens szüzekre nem is jellemző az ilyen larp. De mindegy. Örülnöm kéne hogy veled a pohár félig tele.
>>223269833beszívott és beütött a bipoláris mániákus szakasz, nem kell vele foglalkozni
>>223269658érdekes, hogy a rudisnak mindenhol vannak haverjai, mindenkit ismer, mindent IS ismer, mindenhez IS ért, mindenhol járatos, de valahogy a saját szaros kutyáján kívül nincs senkije és az is legszívesebben szabadulna tőle. ha akárcask egyetlen egy barátja is lenne, akkor azt biztosan ide szpemmelné minden nap, mivel ő egy hatalmas figyelemkurva, aki az élete minden egyes érdektelen percét megosztja velünk, szóval ha létezne akárcsak egyetlen egy ember, aki hajlandó lenne szóba állni vele, azt egész biztos megosztaná. de helyette csak a kutyáját szpemmeli meg azt, hogy éppen milyen mezőn ijesztgeti a helyi állatállományt a megjelenésével. ezért is hiszem azt, hogy az egész unokaöcsis sztori is csak egy lárp szerencsére, mert ha létezne ekkora szánalomhalmaz, mint ő, akkor még a saját rokonai is kitagadnák, sőt jó eséllyel már meg is tették valamikor a múltban, szóval legalább attól az egytől nem kell félni, hogy molesztálni fogja az unokaöcséit, mert vagy nem léteznek vagy ha igen, akkor nem mehet a 400 méteres körzetükbe.
>>223270459Gondolom a faszképek kellenek akkor. Az a legizgatóbb.
>-Anyu, muszáj reagálnom?>-Nem kisfiam, nem muszáj! Nyugodtan verd csak a faszod a szexnyulakra meg a Zanussira csak hagyjál engem békén a jó isten áldjon meg!>[távolodó hangerő] ...ezért dolgoztam én évekig, unokákat akartam erre ez meg...>[lokális hangerő] *ÜTEMES FITYMACSATTOGÁS*
>>223270579de én azt se értem hogy mi a faszt ír azon kívül hogy azt hiszi a titokzatos haverjai meg fogják büntetni a gonosz szüzeket
>>223270917én amúgy azt gondolom, hogy ez egy papíros szellemi fogyatékos és gyámság alatt vanegyszer ideszart valami videót amin beszél a korcsához és ilyen magas dadogós ödönke hangja van
>>223270878Nem, én a cunákat szeressem igazából, a buziskodó fricskák csak helyi fájdalmas gyötrelmek okozta escape (és nem faszkép) mechanizmus. Régen is és mostanság is hiába ajánlotta az ember a génkárosultaknak azt hogy összebeszél valami 40-50es milffel aki nem lokál, kalap-kabátban elmegy és baszik. Csakhát ezek az instamodellek olyan torzítóan hatnak a sztenderdekre és ingerküszöbükre, hogy a csúnyabogár 2-4/10-es ligás szüzek inkább kivárnak okosan a 8.5+/10-es (filterrel, sminkelve, háttal, részegen obzerválva annyik) angyalkákra. Ezeknek az alternatíva a búziszekszü. De az se működött szóval ignorálandóak.
eső? nem
Igaz ez, Keem? >>223271048Jogilag cselekvőképtelen vagy?
a gyerekmolesztáló az a figura, aki megnéz egy kurzgesagt videót aztán veri a szója mellét, hogy ő egy a tudatlan tömegek által meg nem értett intellektuális valaki
>>223271048Kek, arra emlékszem még a szomjas korszakomból. Egész korrekt módon írtad le, nekem is kínos volt aztán visszahallgatni. 2 faktoros jelenség amúgy, egyrészt ez az édesgető magánhangnem amire nincs azonnali és állandó hosszútávon gyakorolt kritika - és észre se veszi az ember az édelgést egymagában, másfelől akkoriban azért ittam rendesen is. De én voltam az. Élőben más vagyok, csak az a helyzet, hogy egy bizonyos ponton ilyen geil édeskedő helyzetben a cukiság meg az aranyosság kijön olyan formában ami hallható volt, a pia meg csak rontott rajta. A múltam, de tagadás nélkül. Tényleg gáz amúgy a hangom, de jobb mintha megvágva vagy szelektíven bemutatva ezeket az amúgy lelki cringe és intim momentumokat kivágva játszanám itt azt, ami nem én vagyok. Meg akkoriban szükségem is volt az éles kritikára, ha nem is ezért, de közvetett módon.>>223270917Ahogy ezt is én írtam, csak próbáltam a szűz franeworkbe helyezni magamat és kritizálni - azért a referencia szexnyúl és Zanussi említés. Szóval ez egy mashup a szűz életterébe önmagamat helyezve, egy gyors larp.Merjen az ember néha önkritikával viccelődni meg nevetni magán, mégha túlzóan és kisarkítva is. Ez is a változás útján haladás része. És tudtam milyen gáz, mégis vállaltam a kritikát. Akkoriban volt nagyobb bajom is annál mint ki mit gondol. De érdekes, hogy a hallható beszédmintáktól teljesen elüt a hétköznapi hangom, egyszerűen csak elengedtem mindent, minden béklyót ledobva úgy édesgetően beszéltem a Zsófihoz mintha a kisbabám lenne.
>>223271476Még ha lenne sem számítana szeksznek.
imádom amikor a cigányok azzal fenyegetőznek, hogy nekik olyan szuper ügyvédjük van, hogy a pápát is le tudják csukatni és hogy senki ne merje őket betámadni. fogalmuk sincs mi egy ügyvéd dolga és ha lenne is, akkor se tudnák megfizetni, mert az összes kibaszott cigányt kirendelt ügyvédek képviselik, mert soha nincs pénzük sajátot felbérelni, a kirendelt ügyvédeket pedig általában a vödör aljáról kaparják fel.>dikkmán hívom is a zügyvédem more osztán mész a börtönbe megbaszódni kutyaaaaalol milyen ügyvédet bazdmeg, annyi pénzed nincs, hogy a szaros csillapítást megcsináld a roncs audidban, ablak sincs a putridon csak egy abrosz van odaszögelve, hogy a faszba lenne neked saját ügyvéded? amúgy bárki, aki vaktában ügyvéddel meg pereskedéssel fenyegetőzik, az vagy tudatlan szubhumán vagy csóró mint a faszom vagy mindkettő.
>>223271760>kurzgesagtAz nem egy rossz csatorna, csak igazából 12-6 éves korosztálynak kellene fogyasztania egy ideális világban. Amit leírtál jelenséget az meg létezik, hogy némelyik midwit prosztó geci 25-40 között tényleg mély anyagnak érzi. Dögöljek meg némelyik cuccot én is. A csatornát nem akarom leminősíteni, hanem a kópoló nézők egy részét.Veritasium, 3blue1brown, Numberphile, Steve Mould, etc. hasonló, de őszintén szólva egész sok új dolgot tanulok ezekből, vagy tudom bekötni a meglévő ismereteimhez. Ezt helyén kell kezelni, de meglepően sok ember, pl. egyetemi tanárok sok olyan egyszerű de nagyszerű dologgal nem találkoztak, mert egyszerűen nem követelte meg a szakterületük, az iskolában meg nem tanították. Pedig egy csomó ilyen dolog van.Ilyen a 3blue1brownból pl. az 1d-ben oda-vissza ütköző súlyozott objektumok ütközésének száma által megkapni a PI számjegyeit...(nem írom tovább)vagy ott a lánc/halmazelméletes börtönszabadulós dolog, ami pofonegyszerű amint leesik mi van, de addig első hallásra dipis emberek is vakarják a fejüket, utólag fájóan triviálisvagy ott a Logistic map a Veritasiumtól ami az egyik kedvencemhttps://www.youtube.com/watch?v=ovJcsL7vyrkEgyébként némelyik ilyen egyszerű dolog rávilágít olyan dolgokra, amik egy komplex elméletet átlendítenek, esetleg kirobbantja az illetőt az elakadásból, ne tessék lenézni ezeket. Helyén kell kezelni, de néha olyan építőblokkokat fogalmaznak meg ami valahogy valakinek sok év során is kimaradt. Mindent megtanulni túl rövid az emberi élet már most is.
Steve Mouldtól volt egy jó kristályosodással fogalkozó videója, aztán egy fix lapos pannelbe párezer csapágygolyót fektetve, enyhe dőlésszöggel, majd rezonanciával reprezentálta hogy újramelegítése a fémnek miként hat. Tök triviális, de holt volt eddig ilyen jellegű reprezentáció? https://www.youtube.com/watch?v=xuL2yT-B2TMCsak két példa arra hogy milyen hasznosak ezek. És mennyire durva hogy az ember csak közép korában találkozik tök alapnak tűnő dolgokkal, holott mindig is érdekeltek ezek.
de gondoltam, hogy a gyerekmolesztáló felhozza a 3blue1brown-tsemmit nem ért az egészből, aztán mégis azokról is lenyom egy herbállal túlfűtött hindi halandzsáta tapis amúgy ilyenre gondol, amikor "self-learingről" járatja a utcaszaró száját
>>223272680Jól alámcáfoltál, mind a 0 megemlített konkrétumomat elgáncsolva, habzó szájjal, a semmitmondás proli sablonjával. Neked még ezek a csatornák is magasak. Mennyi időt vertél el értelmetlenül, eredménytelenül az ismeretlen iránti gyűlöleteddel? Értelmes ember a gyűlöletét megismeréssel orvosolja: vagy tévedsz, vagy igazad van és ismereteid által többet tehetsz az általad gyűlölt entitás vagy jelenség ellen. De csak kiabálva tüntikézel a köztéren.
1 óra és 10 perc
>>223273114ne molesztálj gyerekeket
>>223273212Játszd inkább a van kalapja - van kalapja játékot, Dávid...csillagom.
>>223273310nyugi gyerekmolesztáló
>>223273170itt leszek
>>223271863szomjas korszakod lmao te mit hazudozol te nyomorék most is úgy be vagy baszva hogy a monitort is alig látod
>>223274192Nem tudom miért ragaszkodsz így egy ismeretlen világképhez. Szükséged van egy felállított mintához amihez mérve többnek érezheted magad, vagy pedig szimplán valamivel kiprovokáltam belőled valam megbocsájthatatlan ősharagot ami a mai napig tart és ez így neked valamiféle semmiburger hobbivá manifesztálódott? Se célt sem eredményt nem igazán látni...de amit sajnálok, hogy kreativitás nincs - feltéve ha trollkodás az egész.
>>223274323hülyegyerek nem pofáznál liturgiákat a falnak ha nem lennél úgy bekávézva hogy észre se veszed magad hogy leszarja mindenki a fejedet mit hazudozol
hamarosan véget ér egy újabb nap ebben a totális diktatúrában
UjjAZZUNK SRÁKOK
>>223274684végre valami jó posta
'dődik
nem sütött semmit
>>223274938nagy zaba kéne az évadzáróba
dekadens
>>223274368neked nem tudom miféle prekoncepcióid vannak ki és mi által, de annyi szent hogy én egy külön kategória vagyoka hazudohzás meg mint a mellékelt ábra rendre mutatja a habzó szájú idegbeteg majmok módszere, kik érzelmileg kompromittáltak és mint egy veszett kutya megszűnik az a maradék instagram model feednyi "egyéniségük", helyette inkább rám ugatnaknem is akarom tudni hány évesek vagytok, de ha viselkedtem is így, kb. tizenévesen és pár percig...a személyiséged üres hüvelyét az irántam - és ez vicces/szomorú kimondani - érzett gyűlölettel töltöd meg.Valóban ebben az elmeállapotban kívánsz topogni? Én tudod miért nem bántalak meg megyek le sokadik köpködés után sem a szintedre? Mert nem kihívás.Tudod mind a szellemi mind a fizikai világban a korlátaim és démonaim gyakorlatilag bennem éltek, azon a táptalajon. Valós történések által vetettek magot, de a kicsírázásukról is magunk tehetünk. Megvolt a magam gyarló korszaka, meg volt más időszak, meg végül áttörve egy tojáshéjat - akár véletlenül - és leszarva egy bizonyos ponton mi lesz, felfedezed a lehetőségeket, levetkőzöd a félelmeidet és prekoncepciókat. Pl fizikai szituációban 2 vs 1 cigányokkal. Először öltöd magadra a csatába indulás szerepét. Simán benne van hogy alulmaradsz és megvernek. De legalább nem gyáva szarként emlékeznek rád vagy számolsz el magaddal.Saját tapasztalatból tudom és mesélem, sarokba szorítva, mérhető túlerővel szemben simán van az hogy az illető elkezd remegni. De ha tapasztalt vagy az agresszor banda egyik tagjaként, különbséget teszel remegés és remegés között.Az egyiket a félelem okozza, a másikat egy olyan adrenalin robbanás ami közben fejben védekező underdogként precíziós piszkos harcot pörgetve szemre, gégére csapva, stb.zajlik a fejedben. Ez evolúciós túlélési last-stance szerű ösztön triggerelve.
fosatós lesz a zaba
rosszat evett?
senki nem olvassa el a szarod alkoholista pedofil
>beteg az édeanyámroma
ja hogy a csang csianjang is csak megjátszotta?
>>223275121én megmondtamturpisság van a dolog mögött
Volt szerencsém pusztán ilyen jellegű remegéssel hátráltatni, bár akkor kiabáltam már vissza és agyban - tudat alatt is beindítva a kémiai folyamatot - pumpáltam fel az adrenalint. Csak megszokás hiányában a test viccen kívül remeg egy nagy lökettől. Ezt a tapasztalatlan utcai süldő félreértheti (persze ha közben nem szólal meg az illető hanem mindent fejben tart)Tudom hogy kurvéra elcsapzott hollywoody példa, de au Equalizer c. filmekben pont ez van csak professzionális szinten/kicsit túlozva is de megjelenítve, egyfajta szuperhős momentumként a vászonra festve. Ennek a valós alapja a fentebb említett adrenalin sokk. Bár aki sportol vagy verekszik, annak kb. hasonló formában ismerős lehet az adrenalin sokk.
a feleségem egy koreai helyeske akivel már több mint 10 éve együtt vagyunk, AMA
>>223275215tényleg fosatós volt a köles
>>223275137kussolj zsebkojak, majd ekézlek ha tekézek a kuglidöntő golyó fejeddel, mind a 3 lyukadba nyúlva
>>223275232ÖRDÖGI
milyen komoly díszlet>>223275276de nem lehet hogy ő kevert valamit hogy biztosan rossz kölest szolgáljanak fel?
maci
>>223275287>baconbe tekert királyrák tempura a tál szélére körberakva>stable diffusion prompt féltrad gésa humanizációs leírással, nagy kunszt
LE AZ ADÓKKALMONNYON LE
hétszer ment ki!
de az miért jó nekik hogy hagynak időt liusennek hogy meghamisítsa a bizonyítékot?
>>223275388Pont most láttam a minap ilyen pornót, véletlenül.Futanary Alyx faszlukát ennek a bibéje penetrálta.. Szánalmasan nem szexi, mit képesek kitalálni az egyediség hajhászásában, közben meg nincs egy mindentől és másoktól független egyéni koncepciójuk.
>>223275367liu shen trehánysága az egész
allahra ezt mindjárt megkövezi a tömeg
trehány ember
'cegnő házasodik
csak ezért kérte meg a kezét?no ne már
mit bálnak
>>223275991Mi volt? Az övé elfáradt recska közben?
erre azt hittem először hogy ümicsek