kurva anyátok
jöhet
Kezdődik
Jöhet.
jó reggelt jó szüzességet
>>224387984Buy an ad.
jajj de nehéz az iskola táska :S
cigány=démon
>Kivezetné a Mohu a készpénzt a palackvisszaváltásbólna jó ezzel egyet tudok érteni. amióta bevezették a kötelező betétdíjat, azóta az ország összes szemetes kukája és konténere egy nyílt PvP aréna lett a csövesek, a cigányok, a drogosok meg a lomisok között. egy nagyobb városban nem tudsz úgy végig menni az utcán, hogy ne láss egy csövest, aki derékig bent van a kukában és flakonok utána kutat vagy roncsautóban kószáló cigányokat, akik megállnak minden társasház előtt és feltúrják a konténereiket és szétdobálják azt, ami nem kell nekik. azzal, hogy az állam legitim megélhetési forrássá tette a kukázást, kibaszottul lerombolott a közbiztonság és a köztisztaság, mert a társadalom legalsó szubhumán rétege talált egy reltaíve kényelmes és jól fizető lehetőséget arra, hogy megkeresse a drogra és piára szánt pénzét. annak kurvára ne dőljön be senki, hogy a megélhetési flakonozók azért csinálják azt amit, mert annyira éhesek lennének. az összes szállón és melegedőben kapnak kaját a nap bármely szakában, számtalan hely van, ahová csak be kell csengetniük és kapnak egy napra elég kaját. pénzt direkt nem adnak nekik, mert pontosan tudják, hogy drogra és piára költenék és pontosan ezért kell megszüntetni a flakonok készpénzre váltását, mert azok, akik üzletszerűen kukáznak, azok nem azért teszik, mert éheznek, hanem azért, mert függők és kell nekik az anyagra a pénz. és kurvára megértem a MOHUt amiért ezt kezdeményezi, sőt ez igazából az ő felelősségük, mert ők szervezték ki a boltoknak a flakonok gyűjtését, mert még így is kevesebbe kerül nekik, mintha ők maguk szednék össze és dolgoznák fel.
>>224390114leszarom
30-as vagyok, és épp az az egyik problémám, hogy egyszerűen nem bírom elfogadni az életkoromat, úgy érzem magam, mintha a húszas éveim közepén lennék, és GYŰLÖLÖM, hogy már kezd creepy lenni, ha fiatalabb csajokkal ismerkedek vagy hostelekben alszom és fiatal társaságokhoz csapódok. Fiatalnak nézek ki, sokáig tanultam, valahogy úgy érzem, hogy még közéjük tartozom. Nem bírok fejben átállni.És amikor olyan szakemberhez kerülök, aki fiatalabb nálam, az nagyon-nagyon zavar. Igénybe vettem egy pár alkalmas ingyenes pszichológiai tanácsadást annál a cégnél, ahol dolgozom, és nem láttam a tanácsadót egészen a videóhívásig, ahol kiderült, hogy egy nálam kb. 10 évvel fiatalabb csaj, akivel magázódni kell. Voltam már nagyon tapasztalt pszichiáternél, pszichoterapeutánál, ezek után nem bírtam komolyan venni egy frissdiplomás 23 éves pszichológus csajszit. Egyszerűen képtelen voltam megnyílni, ránézni. Csak tőmondatokban válaszoltam és csak egy alkalom volt, alig vártam, hogy vége legyen.
>>224390221Másik terápia egy központban, ahol kaptam egy terapeutát. Szimpatikus hölgy, de megtudtam, hogy mennyivel fiatalabb nálam, és azóta úgy érzem, nem akarok részt venni a terápiában. Olyan problémáim vannak, amik miatt tele vagyok szégyennel, amiket eleve inkább férfi terapeutával vagy max. idősebb női szakemberrel beszélnék meg. Nagyon gáznak érzem, hogy egy kifejezetten vonzó, nálam jóval fiatalabb nőnek kell ezeket magázódva elmondanom, akivel más helyzetben, baráti társaságban akár simán ismerkedhetnék. A helyzet iróniája, hogy egyébként az illető nagyon felkészültnek és szakmainak tűnik.Többször belefutok ebbe a problémába, akár orvoshoz megyek, akár terápiás csoportot, szakembert keresek. Engem ez valamiért nagyon triggerel, ilyenkor konkrétan legszívesebben kinyírnám magam. Nem bírom egyszerűen elfogadni, hogy ennyi idős vagyok, hogy egy ilyen életet élek, hogy nem tudtam igazán kiélni magam, rendes párkapcsolatokat kialakítani, de nem sikerült felnőnöm se, szakértelmet szerezni valamiben, stb. és most nálam 5-8-10 évvel fiatalabbak kezelnek. Már ahogy leírom is legszívesebben földhöz vágnék valamit.
>>224390240És tudom, hogy most erre az a logikus válasz, hogy "vigyem be ezt a terápiába", de nincs hova bevinnem, mert nem akarom ezt így elmondani annak a csajnak. Nem akarom a tudtára adni, hogy amúgy ha egy baráti társaságban találkoznánk, akkor simán elhívnám randira, hogy bizarr nekem vele magázódni, hogy amikor dolgozunk, és mélyre megyünk, akkor úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, miközben ő az, aki ha a barátnőm lenne, akkor én kéne, hogy legyek mellette a férfi... tudom, az egész gáz meg zavaros, de ez van. Irritáló az egész helyzet. Legalább ide leírom őszintén. Egyébként ugyanezt árzem, mikor pl. bejelentkezek ortopédiára, és egy 28 éves orvost kapok, akivel magázódni kell, de ott legalább nem szexuális fantáziákról meg kora gyerekkori sérelmekről kell beszélgetni.
>>224390114az egész kurva betétdíj a szándékos idegesítése, megalázása és meglopása a prolinakaz egyetlen "haszna" hogy azok az óriáscégek amik eleve állami támogatással végzik a hulladék"újrahasznosítás"t azok így kevesebbet költenek szortírozásra ergo ugyanazon a megbízáson még többet profitálnak mint eddignekem szarabb lett de a pénzemből mégse vesznek el kevesebbet
>>224390361egyetértek, egyszerűbb lenne kivezetni az egész betétdíjas faszságot, de a MOHU-nak jobban megéri százmilliókat kifizetni a palackokért, mint hogy ők gyűjtsék össze és dolgozzák fel, mert az még többe kerülne, ezt pedig nyilván nem fogják engedni. a rituális megalázás pedig csak hab a tortán, nem ez volt az elsődleges céljuk, de ha bele tudnak rúgni a gójba, akkor persze nem fogják kihagyni, gyűjtse az otthonában a szemetet és álljon csak sorba a büdös csövesekkel együtt némi aprópénz reményében, miközben mi még azt se engedjük meg neki, hogy téglából felépítsen egy kerti budit.
>>224390440>százmilliókat kifizetni a palackokértanon a hulladékfeldolgozó cégek már azelőtt megkapják a betétdíjat hogy a kurva doboz kikerülne a polcraezért IS gusztustalan a zseu, mert a céges lobbistáknak még zsírosabb célpont mint az amerikai kongresszusa zseu parlamenti képviselők meg direkt érdekeltek abban hogy mindenféle piszlicsáré buzi szabályozással nyomorítsák a prolit, a zsep természetétől fogva így működikmert aki el tudta intézni hogy az uszonyosúszó eb-n ne nézhesse meg a proli az úszólányok seggét a tévében az ezzel bizonyította a képességét hogy keresztülvigyen törvényeket amik egy 450 milliós piacot köteleznek ergo legközelebb a kupakgyártó lobbistája is őt fogja megkeresni a kenőpénzzel és így tovább
megkaptátok már a tankönyveket? :D
nem jácintnem amarilisznem gerberami a fasz ez
Cigány = szekszdémon
>>224391684ősz
>>224391729Én is 25 körül kezdtem őszülni. Nem ritka a koromfekete hajjal.
tosze > aopi > jomi
szüzi > musi > peti
>>224392329ugyanaz
>>224392044fordítva
>>224392974egyszerűen nincs versenytársa
>>224390142Tiszta ragacs voltam az előbb. Felizgat?
na szóval őt úgy hívják hogy Bao Chenxi
包晨希
https://www.weibo.com/n/%E5%8C%85%E6%99%A8%E5%B8%8CSissi?tabtype=superTopic
Summary:A ketogenic diet outperformed Mediterranean and low-fat diets in several measures of metabolic health during a clinical trial involving people with obesity, prediabetes, and fatty liver disease. All three groups lost about 10% of their body weight, but keto reduced liver fat by 67%, compared with 45% for the other diets. About half of the keto group also no longer qualified as having prediabetes after four to five months.
>>224394206leszarom
>>224394048basznám>>224394079basznám>>224394101őt is>>224394199AZ NEM EGY EREDETI HATTORI HANZŌ? BAZD MEG AZ EGY HATTORI HANZŌ KARD! AZ A ROBIN PENGÉJE!
>>224394206Na ez biztosan így van. Most pedig nézzük meg milyen emberek járnak a keto meg paleo előadásokra Amerikanisztánban. Nem az előadót aki szteroidokon van, hanem a nézőket. Várom a fotókat epekedve.
>>224394206>>224394418
>>224394418Beszedted már a T3 pajzsmirigy gyógzszid amit a doktorbácsi® feliratott veled?
>>224394826Az nem hinném, hogy sokat segítene mert a normális tetején van a skálán nem a közepén. Egyszerűen annyit zabálok, hogy dagadt vagyok tőle.
>>224394826>T3...Vietnám felvillanások.>Digital Signal 3 (DS3 or T3 line) is a digital signal level 3 T-carrier. The signal rate for this type of signal is 44.736 Mbit/s (45 Mb). >~25 éve számított menőnekRepül az idő pásszek
Személyesen kapta el a gyömrői polgármester az iskolai menzáról lopó konyhás néniket, 6 kiló sajtból 0,9 maradt a gyerekeknek
>>224394954Az valószínűleg egy ilyen olcsóbb félzsíros valami lenne. https://www.auchan.ro/cascaval-dalia-therezia-380-g/pKilója 58 lej akkor a 6 kiló az 348 lej ami valami 24000 szarint ami 67 juró. De lehet raklaposnál megkapod féláron majdnem, szóval legyen 40 juró. Igen, ezért biztosan megéri bíróság elé állni.
>>224394954>Személyesen kapta el a gyömrői polgármester az iskolai menzáról lopó konyhás néniket>Az elmeorvos megállapította hogy a konyhán dolgozók kleptomániára utaló viselkedése mentális zavarra utalhat.>viselkedése mentális>...e mentálisTudom, az én kurva anyámat.
>>224395262Az valamivel drágább. Nem azt fogják a sajtos makarónira reszelni. https://www.selgros.ro/exploreaza-sortimentul-selgros/product/hochland-select-emmentaler-200g-448845
>>224395759
>>224395830van egy ilyen nagynéném kicsit fehérebb de ugyanez a hangyaarcösszes unokatesóm arról az oldalról barna szemű
>>224395401Ha jól számoltam 6300 JMF/kgAnnyit még én is szánok sajtra pedig olcsójános vagyok. Vannak ilyen durca árak is meg különlegességek:https://sajtvilagobuda.hu/bolt/Vannak ilyen válogatások, kóstoló csomagok, https://sajtvilagobuda.hu/termek/sajtvalogatas-l/Én beérem a füstölt parenyicával meg a viaszos érlelt goudávalhttps://shoppilisto.com/hu/offers/product/tesco-lecker-viaszos-gouda-sajt-127512-202607154-6000 HUF/kg körül vannak egész karakteres sajtok. Volt hogy egy darab gouda a nyári 28 fokban kint maradt az asztalon>csak még markánsabb lettSzoktam tök random falatozgatni, főtt gesztenye, sajt, csoki, meg most szőlő hozzá. Észre se veszem és így elcsipegetek póker alatt akár egy 20-30 dekás goudát akármi mellé. De még cherrys szivar mellé is nyamnyogtam már. Veszek is holnap, meg főtt gesztenyét. Kecskecsöcse szőlő van itthon, jó lesz!>a szomszédescu felizgatott a sajttal
>>224395933Nem értem mitől számít a bőrszín.
>>224396022A fehéren legalább látszódik ha szaros a segge, a barnán észre se veszed!Viccet félretéve tényleg nem számít. Miután kalandvágyó alfahímként kiverted a kék Avatar genyókra meg minden elbaszott nem létező dologra már tökre nem fog érdekelni.Nekem volt amúgy vörös vityillós dugóbarátosném (vitiligo). Furcsán jó volt, egyre jobb. Épp csak nem indítanak be a tehenek!
>>224396206>Viccet félretéve tényleg nem számít. Miután kalandvágyó alfahímként kiverted a kék Avatar genyókra meg minden elbaszott nem létező dologra már tökre nem fog érdekelni.
>>224396262
>>224396550
>>224396788Aranyos csacsi, most nézem csak milyen kurvamenő fazonra van nyírva felül.>a csaj arcra meg tök olyan mint az a sok évvel ezelőtti családi baszásos mikulásos koszpléjes képsorozat, 2010 táján keringett /b/-n
>>224397037nyugi gyerekmolesztáló
>>224397066g-gierek?
>>224397066Tudod miért jó negyvennyolcévest baszni?Mert negyvenen vannak!Nesze hozzá egy gif, ezen pöröghetsz pár hónapig, véletlenül meg ne egyen itt téged az unalom!
Ruff Bálint, Bódis Kriszta, Velkey György László legerősebb katonája vagyok
>>224398398>pedofil "viccek"
>>224399504A szüleid gyereket vártak, erre jöttél Te.Ma azért sziporkázok némi morbid humorral, szo-szo. >>224398762>>224399520