kurva anyátok
Tisztelet és Szabadság fonál
Faszketrec nyertUnokaöcsi tapizó nyertAnimepedó nyertKónya Endre, Vásárhelyi János, Kimbó Imre, Lakatos Márk, Kaleta szabadlábonJuhász Péter Pál heteken belül szabadulFidesz veszítettFostos szüzek vesztettek
>Megújul a fidesz
mivan Tomi, inzulin sokkot kaptál nutellás lángostól vagy miért őrjöngesz most?a fehér embernek jóreggelt amúgy.
a szűzalázás nem állhat meg
>>221574470ój véj gój, ezt a pénzt már 3000 éve nekünk ígérték.
Hűha.
nézem ezeket a bodycam videókat és az összes néger úgy viselkedik mint itthon a cigányok. rajtakapják őket valamin és nem ismerik fel, hogy vert helyzetben vannak és nekiállnak vitatkozni a rendőrökkel, de csak azért, hogy húzzák az időt, mert valamiért azt hiszik, hogy ha elég sokáig húzzák az időt, akkor a rendőr megunja és elmegy. aztán persze felfogják szép lassan, hogy nem tudják kimagyarázni magukat, de a beismerés helyett megpróbálnak elfutni, megint csak azért, mert azt hiszik, hogy a rendőr majd futni hagyja őket. végül elkapják őket és ilyenkor szokott jönni a NEM KAPOK LEVEGŐŐŐŐŐŐŐT kezdetű szöveg, amivel azt akarják elérni, hogy ne bilincseljék meg őket, hogy el tudjanak futni megint, közben pedig nem esik le nekik, hogy felhalmoztak 4-5 másik vádat is maguk ellen. ezzel szemben, ha egy fehér embert buktanak le, az befogja a pofáját és csak annyit mond, hogy ügyvéd nélkül nem tesz vallomást, mert tudja jól, hogy a rendőr elől nem tud megszökni és nem tudja kimagyarázni magát. felismeri, hogy veszített akkor és ott, szóval arra koncentrál, hogy majd a következő számonkérésen hogy tud majd jól kijönni, azaz előre gondolkodik, erre pedig se a négerek, se a cigányok nem képesek, ők addig-addig eszkalálják a helyzetet, amíg vagy le nem csukatják magukat vagy amíg a rendőr le nem lövi őket.
jöhet
ez a Kokó is egy lóbaszó?
a másik meg, ugye most kapcsolták le az irl csúdot, mert lelőtt egy négert, aki rátámadt és az összes judeo ilbsi most azzal érvel, hogy ez nem jogos önvédelem, mert szándékosan sodorta veszélybe magát azzal, hogy négerek közé ment. konkrétan azzal érvelnek, hogy a négerek veszélyes vadállatok, akiket el kell kerülni, ha pedig mégis közéjük keveredsz, akkor így jártál gój, tudhattad volna hová mész. a négerek meg azzal érvelnek, hogy lenégerezte őket, ez pedig elég ok arra, hogy megöljék. figyeled hogy ez is mennyire tipikus szubhumán viselkedés? a cigányok is ezt szokták mondani, amikor megkérdezik őket, hogy miért ugrottak rá hatan egy gyerekre és miért verték össze, az ő fejükben teljesen jogos, hogy ha valakit azért bántasz vagy ölsz meg, mert csúnyát mondott rád, mert olyan alacsiny az ingerküszöbük és annyira nincs bennük semmi impulzus kontrol, hogy ők már ennyitől eldurrannak. és akkor erra mondja a libsi zsidó, hogy tiszelned kell őket, mert ha nem tiszteled őket, akkor megölnek, szóval tudják jól, hogy mennyire veszélyes vadállatok ezek, de téged jobban gyűlölnek minden másnál és ezeknek a pártjára fognak állni veled szemben.
>>221575753én inkább ruszinbaszónak nevezném, de igen
hova nőnek
mintha itt maci lenne
>>221576191nincs
>>221576234de… ő a macilátom Momokó elterjesztette a jószokását
jó reggelt szüzek. Most keltem ki az ágyból. Igazából már korábban felkeltem de eddig dugtunk a bnel. Tegnap este kétszer dugtunk film közben. Na mindegy is. Jó szüzességet
segítség elnyom a szarbán
>>221576372Milyen filmet néztetek?
>>221576675Maul Shadow Lordot maratonoztuk.
>>221576372Hétfőn is kell dugjál mert akkor nullázódik le az óra. Ismét szűz leszel.
rizstündér tarkó jaja faszóm
bírom hogy az összes cigány mindig otthon van munkaidőben hétköznap.https://www.youtube.com/watch?v=8uf3RCuhvnI
>>221576675The Drama. Hát nem volt egy nagy szám. Igazi szüz örjöngést csinált benne a csávó csak azért mert a barátnője iskolai lövöldözést tervezett
kéne mature bn
>>221574470Ez a Peti valami kegyetlen bázis. Gyakorlatilag felmossa a padlót ezekkel a FIDESZ gecikkel, akiknek a 16 év alatt betanult alázós-gyalázós kommunikációja egyszerűen röhejes. A Havasi meg totál úgy is néz ki és úgy is viselkedik, mint egy /ka/ incel.
>>221578518Akkor most el kellene hagyni ezt a fonalat, haladéktalanul.
>>221578838Én vagyok a /ka/ Magyar Petije.
>>221578518Minden cigány őrjöng a Peti miattLásd>>221578838
>>221578936hülye vagy, hát rá szavaztak
tényleg nagy
>>221578918én pedig Belek vagyok az Őrjöngőből
Én vagyok a /ka/ Magyar Petije.
>travi meme>egy emberről, aki valószínűleg olyan jól kefél a FIDESZ nem merte kiadni a szexvideóját
>>221579721
>>221579854Még AI generált travinak is úgy néz ki, mint egy pinavadász GigaCsanád.
Magyar Péter x Judy Hoppsz a szeksznyúl
Egy faszketrec kulcsára akadtak a Karmelita átvizsgálása során a Tisza párt dolgozói.
>>221580041Szijjártó?
nem találtatok valahol egy kulcsot? hetek óta nem nyitottam már ki az.......izé........p-postaládámat.
>>221580252NA DE ZSOLTI BÁCSI MI LESZ ÍGY A GYEREKKEKKEL?
Na a fonál travija unironikusan beleszeretett Brüsszel Péterbe
Jüzüha, a híres maci?
>>221580585züha cicabuzi pedig
>>221580411Fostár turbó-FIDESZes, csaxólok.
>>221580411pont a napokban állapítottam meg hogy a dildópedó spammelte a petit végigezeknek a postáknak a fényében már nem is meghökkentő
>>221580631nagyon helyes
>>221580678Ő a /ka/ Havasi Bertalanja. A ruszin a Bibó István.
>>221580787te mennyé vissza a redditre
>>221580956És ha nem? ÖsszeKAFFolod magad?
>>221581051melléd megyek és a szemed kiveszem
Momokó ajakvizsgálat
>>221581078Este 6, Blaha?
több anime kell a fonálba gecik
>>221581142
ott… ott egy maci van…
>>221580787akkor te ki, terry black? pándy andrás?
>>221581325Magyar Péter.
>>221581325nagy attila tibor
>>221581437Bane?
evés?
>>221581142mit néz anon most éppen?
>>221581892megvoltremélem az ott nem dolkából van
ha érthető volt a vicc
>>221581938
>>221581966hát macihúst szokott leginkább enni, de az most marha
>>221582075ez valami digitálisan felújított változat?
a gonosz
>>221582128"filtered quality" File Container: MKVVideo Format: h.265/HEVC [10-bit]Video Resolution: 1440x1080Aspect Ratio: 4:3 Video Source: [NAOKI-Raws]
Evangeliont postázó anonok nézzék majd meg a Pulse-t is (2001)
>>221582251>imdb: 6.6feljegyzem, nem ígérek semmit
feldobta a fostagram ezt a román nőt aki pár éve híres lett a csöcseivelhát fúj bazmegez a harmincas dolka bazmeg
kiváló posta
>>221582235ja gondoltam valami ilyesmi lesz
>>221581852Nagyfiú vagy.
>>221582408pedofil vagy
>>221582379"This is a filtered x265 version of Sephirotic’s release." annyi biztos, hogy jobb, mint az 240p verzió videán
>>221582436Szűz vagy.
nézzétek a dorohedorótmár csak két rész a befejezésig és rohatt jó
>>221582408>>221582436>>221582524Neked
a poszt-orbáni világban már nem akarok részt venni, úgyhogy most postázzátok a legjobb animéket, hogy legyen mit néznem
>>221582442a buzerálatlan sephiroticot szokták az aranysztenderdnek tartani
>>221582594akkor letöltjük azt is
mi a fasz lehet ott? mint a barlang az "itt nincs kincs" táblával
>>221582611nekem feltűnő volt első blikkre hogy valami filter van rajta de nem hiszem hogy akkora nagy különbség lenne élményben
a legnagyobb különbség a tévés meg a lemezes verzió között van de a tévésből értelemszerűen nincs normális felbontású
>>221582581dorohedoró után én a Nyan Koi-t fogom befejezni
milyen menők már
ümcsi ümcsi
>>221582572Az négy U.
kiszakat a gumcsi
>>221582581>a poszt-orbáni világban már nem akarok részt venniÉn sem akarom, hogy részt vegyél benne. De tudok segíteni.
szüzesség
a syphilitic féle tényleg jobb mint a filterezett
>>221583174naörülök hogy nem fölöslegesen kotnyeleskedtem
>>221583168>>221583099az a jó nekünk hogy te eddig se vettél részt benne nagyon nyomorgós pedofil
>>221580656>pont a napokban állapítottam meg a skizó tévképzeteimet
>>221583253Meddig szítelsz még?
A magyar nők nem tudnak ellenállni a barna BIKÁNAK.
Kötöttfogás 396. – Extra: Orbánnak a szélsőjobb marad
>>221584409ez az a műsor amiben szdsz-es nyuggerek játsszák az európai értelemben vett igazkonzervatívot?
>>221584462
>>221584462nem, ez az a műsor, ahol volt emeszpések és simicska-árvák játsszák az európai értelemben vett igazkonzervatívot
enni kell
>>221584483Csintalan meg Puzsér. Valahogy nem izgat fel.
https://youtu.be/nB3MLX1qsVA?list=RDnB3MLX1qsVA
MTVA ni youkosou!
>>221584483baszki jól meghízott a dagadt megint.
>>221585220az a fidesz miatt van ám
kúl
Vlada cica ismét moggol
Tényleg, itt az incelek megünnepelték, hogy egy 22 éves lányt elbaszott a vonat?
>>221586016https://www.youtube.com/watch?v=glN0W8WogK8
>>221586128https://www.youtube.com/watch?v=PP7WJL2JtLs
>>221584483>revanén is szeretem a star warst de egy színházt elnevezni róla?
>>221586016mert a skizó pince és a gumiszoba nevek már foglaltak.
>>221586403ezt ide akartam >>221586403
>>221586433lásd >>221586433 lol
na jó baszódjon meg ez a köcsög szar geci oldal
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁAAAAAAAAAAAAHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH VISSZATÉRNEEEEEEEEEEEEEEEEEKhttps://www.youtube.com/watch?v=EtcB4snyLQs
>>221586721És ezúttal majd bemennek a Tiszavasvári telepre pl.?
AZT HITTÉTEK HOGY A CSÚDOKAT LEGYŐZHETITEK!?? HAHAHAHAHASOHASOHAAASOOOOHAAAAAAAAAAAAA
hamarosan
>>221586788remélem. még van három napod rendelkezni az adód 1 százalékáról, én holnap bemegyek a navhoz és elküldöm nekik, majd befotózom, hogy szíteljenek a cigányvédők. támogasd őket te is.
>>221586927Én gecire nem adom megélhetési bűnözőknek lól. Előbb adnám valamelyik cigánycsoportnak csak azért, hogy szítelj.
>>221586927munkanélküliként te mit adóznál mégis
>>221586721Még több rollervadász videó.
>>221586927én már leadtameddig úgy voltam vele, hogy szarok rá, Vityánál jó helyen van, de most kitöltöttem, mert legalább ennyivel kevesebb megy cigányokra meg buziérzékenyítésre
>>221587264nem te vagy a minimálbéres nyomorgó, aki a dupla fizut várta a tiszától?de te vagy az kek
>magasabb bérek helyett imf hitel lett, maradhat?
kimbó imre közismert gyerektapogató
>>221587633vajon lesz annyi a retardált magyarokban, hogy beismerjék, át lettek baszva?
>>221587661az nem is úgy vót ám, óbán miatt van ez
nyert kimbó narancsos imre
>>221587800benne él a fejembe
>>221587506én nem várok semmit sem de munkanélküliként te aztán kurvasok mindent adózhatsz
okos maci Rikó
mikor lesz már magyarországon xev bellringer féle MAGYARUL beszélő anya-fia filmszinházas élmény?ténlyeg egy művésznőnk sincsen valahol a nagyvilágban aki vállalkozni erre a nemes feladatra?az angolból már elegem van
>>221587661>>221587633de hát munkanélkülieknek és gyári cigányoknak nem is ígértek béremelést
>>221587661BEZZEG AZ EMÚT 16 ÉV
Játszi könnyedséggel átnyúlt a kis kerítés felett és átadta a dadusnak a kiló görög narancsot."Csak baszd fel a triglicerinem" -nyilatkozta az egyik lurkó
>>221587633És ez valahogyan nem az elmúlt 16 év hibája, hanem Brüsszel Peti terve mert Soros?
de most őszintén ki a rákos kurva anyja fog a fideszre szavazni ezután? a párt halott, soha senki nem akar még egyszer orosz barát lenni, innentől kezdve csak jobb közép, anti korrupt, anti maffia állam leszünka véngecik pedig döglenek meg folyamatosana miszarunk pedig soha nem fogja átlépni a 2% ot vagy mennyi van ezeknek lól
>>221588947ÉS EZ ÍGY VAN A LEGESLEGJOBBAN
>>221588947Ön milyen jogcímen tartózkodik az én országomban? Azonnal hagyja el, haladéktalanul.
>>221588947oké mikola
fosni fogok
>Russissyi vagyokja hogy ez a ruszkimegszállott postázás is a biztiőr pedofil oké
Konoe Rikó szépséges feneke
>>221588947még Gyurcsájnak is volt pár százaléknyi szavazója a végén. A köménymag a végsőkig kitart
>>221589453És mit fog csináli Gulyásgeci az 5%-ával? Majd összeáll a FIDESZ-KPedofil-Mi Fosunk?
>>221588947Még megújulhat
egy gyors lefutást a bebörtönzött csúd sztoriról tud valaki?
ricukó ajkaii a legpuhábbak
gec imádom hogy hirtelen milyen komoly feje lett Kapinak pár nappal a hivatalba lépése után
>>221590090A hamis vádakkal 14 évre börtönbe zárt Edmond Dantès egy mesés kincs birtokában, Monte Cristo grófjaként tér vissza, hogy zseniális kegyetlenséggel bosszút álljon árulóin, míg végül a megbocsátásban találja meg a lelki békéjét.
>>221589343van olyan anon itt aki szerinted nem a pedofil?
>>221590654zsolti bácsi
>>221589416széttárja
>>221590100cünkó beöltözhetne neki
csak egy kosztüm és egy laborköpeny
egyen már
>>221591671macit?
a szüzesség örök
>>221591749bármit csak ne legyen már ilyen betegesen sovány
>>221591767Főleg itt a /ka/-ban.
na jóna jóó
>>221588947nagy eséllyel senki, de a TISZA is 2 év alatt nőtt ekkorárasimán lehet hogy a köv 4 évben olyan mértékben frakciósodik az amúgy eléggé diverzis kétharmad hogy 2030ra 6 különböző párt lesz a TISZA helyett
>>221592156na ez. és akkor Vitya bevonul a fehér lovon
>>221592196kell a fasznak a vitya, mszp, kisgazda vagy bármelyik matuzsálem vagy troglodita aki még 1990 előtt is a politikát nyomatta
>>221592156A Tisza felemelkedése Orbán túlzott faszszopása és kapzsisága, emellett a mérhetetlen FIDESZgeci gőg miatt ért be ennyire.Ha a Tisza csak közepesen kompetensen képes kormányozni 2030-ig, már akkor megnyerte a választást by default.
>>221588947>jobb közép, anti korrupt, anti maffia állam leszünk
MIJE VAN RIKÓNAK?
>>221592645valami írása a homlokán
>>221592645drogpénz?
megeszi
.
>>221593064van új
>>221593124medve
>>221592345és megduplázta már a fizud a pötyi?
>>221593472majd steiner összeszedi az uniós lóvékat és az állatkert felől meghozza őket, aztán... aztán wird das alles in ordnung kommen
How is life in hyoerborea?
>>221593064
>>>/pol/535273705ezt akarják a zsidók?
>>221593799it's lonely at the top
>>221594595hát ha elolvasod a talmudot, akkor rájössz, hogy pont nem a szép és jó dolgokat szeretik bár én inkább a sátán zsinagógájának nevezném őket (Jel 3:9)
hát egészen meg kell
>>221596257ja hát én is azt gondolnám inkább hogy ez a terveik és az akaratuk ellen való
>>221592349mert tán nem ez lesz te kurva
Aszuka!
konstruktív ellenzék
Árad
>>221600424Aszály van
van új kődobáló
>>221593472Meg fogja és akkor aztán sírhat a munkanélküli szűz kis szád.
>>221593064Ezt hogy nem verték még agyon?
https://24.hu/belfold/2026/05/18/publicus-kutatas-fidesz-tisza-orban-magyar/Megújulástesik? Mikor kezdünk?
>>221602363minek megújulni ha orbán úgyis nyerni fog hamarosan?
>>22160249020% alatt van, akkor hogyan nyer majd?
Szíteljetek már munkanélküli szüzek. Fostár, kezd a szpemmelést, mert megdöglik.
soha ne bízz egy cigányra munkát, még a kibaszott szemetet se tudja kidobni
>a nőknek csak a CSED kellvége van
>>221603411Lehet az se segít, hogy Orbán egy ci-?
Kezdõdik a hét, áradjon
>>221604131újabb hét, újabb sulyokalázás?
>>221604131ÁRADJON!!!!>>221604157A Szatyorfing egyszerűen nem érti. De az egész FIDESZ nem érti.
szűz
>>221604318egy nagy vödör rámen?
Sárgák kifelé, feketék befelé
Átlag tiszás a béennel
na ez egészséges tosze
na ez szüzesség
Hú de szítel, bazmeg.
>>221604503nekem, Csitoszének és… Midorinak
>>221604578szerintem az neki elég egyedülerkölcstelen kép amúgy
akkor ezt most be is viszem az navhoz.
>>221605049minek tennél ilyet?a legjobb dolog az e-magyarországban hogy nem kell az adózással szarakodni hanem megcsinál neked mindent
>>221605049>Írjunk történelmet>6 bohóc Mondjuk már egy pár napja kussolnak is.
>>221605049Sükösdi tamburás srácoknak küldöd az adódat?
van hagümin
maci
>Végrehajtást indított a NAV Balásy Gyula állami pénzzel kitömött cégei ellenAmúgy ez ketsyre érdekfeszítő. Behajtás akkor van, ha egy cégnek adótartozása vagy valamilyen tartozása van, ergo ezek szerint ezek a cégek abszolut nem fizettek adót. Amiről pedig a NAV tudott és eddig (nyilván mert felülről szóltak) nem is indult ellenük eljárás. Nyilván, hogy a NER-nek vége és a Bán összeszarta magát, most már szabad vadászat van. De akkor is gáz, a NAV-ra nézve is. Azonban örvendetes. Nyilván ezek a cégek nemsoká felszámolási eljárás alatt lesznek.
cica
>>221605366anon hátradönti az ülését tömegközlekedésen?
én: soha
még repülőn is inkább azt szoktam ha van akkora hely hogy felhúzom a térdem az előttem ülő támlájára
meg ha elég üres a repülő akkor az ebéd után keresek egy üres üléssort és végigfekszemde az egyre ritkább
>>221605571Henlo
azt az avatárbuzulós kurva annyát
>>221605906Jó napot, jó étvágyat!
>>221606005nyugalom pedofil
>>221606296hadd fortyogjon, csak elviszi a szíve
Hát, eddig ez a nap uncsi. >Havasi Bertalan feljelentette Magyar PétertMy sides, kek.
>>221602656Úgy hogy a patriótáknál van a teljes irányítás. Két hét és vihar a biliben.
>>221607090https://24.hu/belfold/2026/05/18/bayer-zsolt-gulyas-gergely-bayer-show/Ajjajjj Tesi.
Ha-Nül egy maci
>Tojota Moevicces név
Magyar Péter kikrémespitázta szerintetek Melonit amikor olaszban volt?
>>221607501ő zabál?van cic neki?
>>221607557Amúgy a Meloni az mindenkire rámozdul nem? De olyan rusnya gülüszemei vannak, fúj. Petinek jobb ízlése van.
>>221607697neked lehet fúj, de én dugnám
>>221607645ehhez meg kell nézni alaposabban
>>221607717Persze, a szűz nem válogathat. Érthető.
>>221607762itt mindenki szűz
>>221607697Petinek a szeksz fixen nem az élvezetről szól hanem a hatalomról. Biztos vagyok benne h megbaszná szívesen bármelyik ország vezetőjét h erősebbnek érezze nagát tőle.
>>221607805Nem, mert van tartása. Kallast fogja megbaszni, az ezer biztos. Ha lenne még Sanna Marin, azt is megbaszná.
>>221607697>Petinek jobb ízlése vanVarga Judit? Fiatalon se volt szép. Vogel Evelin? Egyértelműen a kockafejű alaktalan debellákra bukik. Vagy simán lehet tényleg buzi azzal a színházas köcsöggel.
>>221607864>Varga Judit? Fiatalon se volt szép.Mosd ki a szemeid hipóval, a Juci nagyonis bomba asszony. >Vogel Evelin?Felírjuk az ínséges idők számlájára, akkor még nem volt rocksztár.
>>221607878te amúgy avé is vállalod hogy köcsög vagy vagy csak itt
Mongyuk régi képeken Peti is egy patkányfejű pincel kocka volt. Közpénzen looksmaxolták és ő ezt arra használta hogy visszamoggolja a párttársait. A tiszar szavazók ezt nem fogják fel mekkora árulás volt.
>>221608117a tiszar szavazók azt se tudják hogy fideszes volt
>>221608117incel incelnek farkasa
>>221608153kérdezz meg egy tiszardáltat a tokuluszrólott helyben fog neki összeállni hogy ez volt az az ember aki annyira pofátlan módon lopta a közpénzt hogy az még a fidesznek is sok volt
>>221608381>annyira pofátlan módon lopta a közpénzt hogy az még a fidesznek is sok voltkekk
>>221608381>tokuluszrólna kek
ezt vajon ő találta ki vagy van olyan magára annyira keveset adó fotosopmajom aki saját elhatározásból ilyet rajzol?
>>221607747Hello fellow asian appreciator! I am coming from the ex-yu thread. You are welcome to post yellow angels here.>>221608042
A szüzesség egy mentális betegség.
>>221608523itt fog tartani idegenvezetést a zeszti?
>>221608792I'll gladly join
mađarska muzika = bazahttps://www.youtube.com/watch?v=kwhGj80nkys
>>221607065nem vagyok buzi, de ez a Havasi Berci a peak DILF-fenotípus szótári definíciója
>>221608968do you have good Croat doom metal bands?i only know a Serb onehttps://www.youtube.com/watch?v=9Hm4cIdTIyo
>>221609147Hogy moggolja, azta kurva.
>>221609337bonchidai híd alatt lányok sütik a halat papírba csomagolják a legénynek úgy adják
>>221609778bizony a magyar legénynek adják
neki vajon kiheverte a bele Indiát?
wassgood almaks?
>>221610049ayoohere's pyoalma
she's a bit too slutty
>>221610121>>221610087not a big fan of korean girlsthey look too plastic
>>221610197pyo has giga bitch vibesbut who cares i'm not her husband
this gook made me hard yesterday
>>221610462don't know herbut she has a pretty facewhat's she famous for?
Már itt vannak és a herédre pályáznak – hazánkban is megjelent a hererágó hal
>>221610600https://minilauta.org/src/1778777068072.webm>>221524558
Na kinn vannak már a kegyelmi ügy dokumentumai? Petya mára rendelte el a Közlönyben, hogy nyilvánosak lesznek?Még van bő 8 órája vagy különben azzal kezd, hogy kapásból ez első rendeletei egyikét nem képes betartatni.
>>221610631faszketrec mehet is oda, úgyis értelmetlenek a heréi
>Diplomával és szakmával nem, de érettségivel hatan rendelkeznek az Országgyűlésből: Balogh Mihály (Tisza), Berki Ákos (Tisza), Juhász Roland Csongor (Tisza), Toroczkai László (Mi Hazánk), Tóth Norbert (Tisza) és Varga Lőrinc Mihály (Tisza).HAHAHAHAAHAHAHAHAHAHBASZZÁTOK MET, TOCZÓNAK MÉG OKJ-JA SINCS XDDDD
>nincs is dipije
>>221610973lyó de ő ijen okkos nem ke nekki papir
>>221611075XDDDDZSENIÁLIS AZ ÉLET ISKOLÁJA A NAAAAGY MAGYAR SZITTYA VEZÉR
>>221610973>Toroczkai László (Mi Hazánk)A cigányok, EU és a zsidók miatt van
>>221610705azon mit akar még nyilvánossá tenni?ha még egyszer el kell magyarázni a tiszardáltaknak hogy mi volt a kegyelmi ügy a végén még rájönnek hogy nem is adtak kegyelmet semmilyen pedofilnak
>>221611112én nem vagyok migatyánkos de most tényleg azért kell szorongani az embernek mert kihagyott pár lépcsőfokot az (((((oktatási rendszerből)))) nagyon helyes, nem lett baktört stockholm szindrómás OHMYSCIENCE npc
>>221611604K. Endre az ügyében hozott ítélet felülvizsgálatát kérte a Kúriától, miután jogerősen elítélték kényszerítés bűntette miatt. Az ítélet szerint K. Endre a pedofil bicskei gyermekotthon-igazgató, Vásárhelyi János több áldozatát is megpróbálta rávenni arra, hogy változtassák meg vallomásukat az ügyben. Az ítélet ellen a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelem nem járt sikerrel, de a végzésből az ügy részletei alapján az anonimizálás ellenére is könnyen lehetett azonosítani, hogy a bicskei gyermekmolesztálási ügyről van szó – és a Kúria a végzésben megemlítette azt is, hogy a köztársasági elnök – Novák Katalin – időközben kegyelemben részesítette K. Endrét.Így derült ki az a döntés, amelynek következtében lemondani kényszerült Novák Katalin államfő, majd Varga Judit igazságügyi miniszter is, aki a kegyelmi döntést ellenjegyezte.A köztársasági elnöki kegyelmezés során az igazságügyi miniszternek jelentős szerep jut: ő javasolja, hogy a köztársasági elnök adjon, vagy ne adjon kegyelmet egy elítéltnek, és végül ő ellenjegyzi a döntést, vagyis vállalja a politikai felelősséget a kegyelmi döntésekért. Az elnöki kegyelem az ellenjegyzéssel válik jogerőssé, vagyis az igazságügyi miniszter beleegyezése nélkül az elnök nem adhat kegyelmet. Bár ezeknél a döntéseknél semmi nem köti meg az igazságügyi miniszter kezét, csak egy olyan eset ismert a rendszerváltás óta, amikor 2000-bben az igazságügyi miniszter – akkor Dávid Ibolya – nem ellenjegyezte Göncz Árpád kegyelmi döntését, így Kunos Péternek, az egykori Agrobank vezérigazgatójának le kellett töltenie a vesztegetés miatt kiszabott börtönbüntetést.
>>221611604>A pedofil segítője nem számít!Ok
>>221611822igen nyomorék anon ezt tudtuk mind eddig is
>>221611881nem úgy tűnik. inkább úgy hogy még mindig kópolsz fostár toldi
>>221610973XDDDDNAGYVEZÍR, TÉRDELEK
>>221611604már csak 8 évet kell vergődnöd
>>221610337and she makes my pp hard
>>221610664so you only have this one pic of her?
also niggertoro in the thread>>221523661
do you have her @ btw?niggertoro's i mean
>>221612563nah i just sayin' mate>>221612534naisubtw what law in korea says about nude in grav? i heard that they are kinda strict about porn in korea overall>>221612647nah i don't kinda like hershe might be pure jap but she looks like a half desu
>>221612763wtf i thought you liked her
or do you only like nagatoro
Elkezdek havi 5-10 ezer forintokat donózni a Bűnvadászoknak. Mit szóltok tesik, be tudtok vállalni ti is havi pár ezret egy jó ügyért?
>FASZFEJŰ ZORBÁN MEGHAMISÍTOTTA A KÖLTSÉGVETÉSTLOLOLOLOLOLOOOOOO
>>221612887>>221612887>>221612887>>221612887
>>221612826Nem